Városfejlesztés – Aktuális projektek

 

Bakáts tér felszíni rendezése

A felújítási projektterv 2016-ban nyert 250 millió forintot a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ pályázatán. A tér elsődleges funkciója zöldfelületekkel, fákkal ellátott dísz- és pihenőtér, eseti rendezvénytér, kulturális és szakrális tartalommal. Másodlagos funkciója két oldalán a közlekedés és a parkolás marad. A Ráday utcán kialakult teraszos vendéglátóhelyekkel „terített” világ a téren a Bakáts utcába, a Duna felé fordul. (Bakáts-tengely). A Bakáts utca csökkentett forgalmú zsákutca, egy oldali merőleges parkolással, mindkét oldalán zöldfelületek és ÉNy-i oldalán teraszok számára biztosított burkolt felületekkel. A templom DNy-i főhomlokzata előtti dísztér mind funkcionálisan, mind formailag / stilárisan a templomhoz tartozik, ezért ennek nemeskő-burkolatarchitektúrája, intarziája, térelemei a templom által meghatározott rendhez igazodnak. A területen négy kiemelt zöldfelület kerül kialakításra, középen nagyobb teresedéssel, díszes intarziaburkolattal. Ez a terület ad helyet hagyományosan a kerület nagy rendezvényeinek, ezért színpad elhelyezésére is van lehetőség. A tér szélein egy-egy klasszikus formavilágú ivókút is megjelenik. A tér zöldítésére létrehozott kiemelt zöldfelületek szélére laza lombkoronájú, kellemes árnyékot biztosító fák kerülnek, míg a templom elé ünnepélyesebb, oszlopos fák állnak majd. A területen, annak pihenő funkciójából adódóan padokat is elhelyezünk. Templom mögötti területen pihenő- és találkozótér kerül kialakításra.
A Bakáts teret övező utak esetében a helyi lakosok, a közintézmények és az egyház igényeit is figyelembe véve fontos volt a lehető legtöbb parkolóhely megtartása / kialakítása, mely az egyirányú útpályával együtt a keresztmetszet jelentős részét foglalja el. Ennek kompenzálására zöldsáv kerül kialakításra. A Bakáts utca zsákutcává alakul, a Tompa utca pedig díszburkolatot kap.

Bakáts tér kivitelezési tervek

Kivitelezés kezdete: 2021. július közepe
Kivitelezés tervezett befejezése: 2021. december vége